Aranyasszony Évköre

Lépésről-lépésre és hónapról-hónapra vezetlek!

Éld szakrális Nőiséged a hétköznapokban!

Az asszonyok magukban hordozzák a generációról-generációra átadott egyetemes női bölcsességet, ősi tudást és erőt, mely globális szinten a Föld egészén jelen volt és jelen van ma is. Minderre emlékeznünk kell nekünk nőknek és megélvén azt emlékeztetni az ébredezőket, s átadni az utánunk érkezőknek, gyermekeinknek.

Kezdd el egy női Évkörös programon velünk az utadat

Az AranyAsszony Évköre 12 + 1 hónapon át mutatja be a női teljesség szakrális útját. Az egyes női minőségeink, női archetípusaink mutatkoznak meg előttünk. A magyarság számára oly fontos ősi gyökerek mellett, azokat kiegészítően az egyetemes nőiség történeti feltáró munka alapján, az egyes kulturkorszakok hite, életszemlélete, -Istenképe is kibontakozik.

Immár 45 országot jártam be máig kifejezetten az egyetemes nőiség, női szakrális hayományok és az Istennő kultuszok nyomában. Régészeti feltárások, terepbejárások, archeomitológiai kutatások, múzeumokben összegyűjtött leletek és levéltárak féltve őrzött titkai kerültek összegyűjtésre és nyílnak fel a résztvevőknek az évkör során. 

Az egyes havi női minőségek Boldogasszonyai, közelmúltra is megmaradt népi hagyományai, jeles napjaink ünnepei legalább ilyen fontosak. De az életszerűség és praktikum miatt, nem maradhatnak el a gyógyító kristályok, gyógynövények, elkészíthető étel receptek sem. Kapcsolódunk a meséinkben átörökített,  mítoszainkban rejtett tudáskincssel. Az alkotás is fontos eleme a női teremtő erőnk megélésének.

Örömmel hívlak abba a folyamatba, ahol felfedezheted, sőt megtapasztalhatod, hogy nőnek lenni csodálatos lehetőség és egyben áldás e Földön! 

Pozsgai Nikoletta

Hogyan segít az évkörjárás élővé tenni az örökséged?

Nikolikon_1

Elkészíthető otthondíszek

Szertartás és Aranyasszony kör találkozás

Kirándulás országunk erőhelyeire

Facebook privát női csoport

Érdekes és hasznos olvasnivalók

Írott, hang és videófelvételek

Mi vár rád az évkör megismerése során és tudatos járása alatt?

Mivel találkozol a 12 hónap alatt?

Az AranyAsszony Évköre egy 12 hónapos folyamatot ölel fel, de mivel az évkör minden évben folytatólagos és egymásba ér, ezért abba bármelyik hónap elején be lehet csatlakozni. 

Mi mindent ad számodra az AranyAsszony Évköre?

  • az évkör ritmusával segít összehangoltan élned
  • megismertet a női teljesség útjával
  • hozzásegít a női minőségeid megismeréséhez
  • ébreszti szakrális női tudásod
  • havi tudásanyagával,
  • írott és hanganyagaival (130 több oldalas írott háttéranyag/12 hónap) ünnep lesz számodra a nőiséged egész éven át
  • segítségével otthon, saját környezetedben élheted meg a szakrális nőiség 12 legfontosabb minőségét

A 12 hónap szertartásainak időpontjai és témafókuszai

    • Szeptember 21: A Bőség Asszonya, KisBoldogasszony hava / FöldAnya Hava
    • Október 8: Magoknak Anyja / Magvető Hava
    • November 1: Gyógyító Asszony-JavasAsszony / Enyészet Hava
    • December 8. ÉletAsszony – Az Élet Kelyhének Királynője, SzülőBoldogasszony hava / Álom hava
    • Január 13: Papnő /TáltosAsszony, NagyBoldogasszony Hava /Fergeteg Hava
    • Február 2: Új Kezdet Asszonya, FényLeány,  Gyertyaszentelő Boldogasszony hava / Jégbontó Hava
    • Március 21: Kikelet Asszonya, a NapFelkelte Leánya, Gyümölcsoltó Boldogasszony hava /  Kikelet Hava – Nőiségbe Avató Szertartás az AranyAsszony Iskola felsőbb éveseivel
    • Április 8: Vizek Asszonya / Szelek Hava
    • Május 1SzerElem Asszonya, a Szív Királynője, MennyAsszony hava/ Ígéret Hava
    • Június: Tüzek Asszonya, a Szenvedély tantrikus papnője / Napisten Hava
    • Július 2: Az Aratás Asszonya, a női teremtő erő királynője / Áldás hava
    • Augusztus 2: A Méh Királynője, az élet kelyhének teremtő asszonya, IstenAnya Földi Kelyhe / AranyAsszony Hava
    • + 1 ajándék ráadás az évkört végigjártaknak: szeptember 8: IgazGyöngyök Asszonya, a FényKirálynője

 

Mit is kapsz a 12 hónap tartalmában?

Január
Január hónapban a növényzet még pihen, az őszi vetés kikelt, gyenge hajtása a hóréteg alatt, fagytól védő takaróban. Üdvös hát ez időtájt a fergeteg.

Kattints a gombra a január havi évkör-tanfolyamra való jelentkezéshez:
Február
Hozzon megtisztulást a benned élő gyermek hite, a szűz ártatlansága és a szív bátorsága! Indulj, hív az álmod! Ideje megvalósítanod azt!

Kattints a gombra a február havi évkör-tanfolyamra való jelentkezéshez:
Március
Az Élet Vizével utazunk márciusban tovább, s jönnek a belső vizek megáradásai is, a menstruáció, az első vérmisztérium tanításai is. Bontakozzon tovább a leány minőségünk, hiszen a víz elemében nyílik ő tovább. Van mit gyógyítani nővé válásunk ezen életszakaszában is.

Kattints a gombra a március havi évkör-tanfolyamra való jelentkezéshez:
Április
Áprilisban a vizek megáradnak, virágzanak majd kizöldellnek a fák, az elvetett magok kicsíráznak, növekedésnek indulnak, megerősödnek, hogy elhozzák terméseiket a nyár során.

Kattints a gombra az április havi évkör-tanfolyamra való jelentkezéshez:
Május
Az asszonyi bölcsességgel, női teremtő erőnkkel; segít női szerepeink megélését; a hozzájuk fűződő megtapasztalásokat megélni; a nőiségünk csodáját felfedezni és ünnepelni. Ahogy az emlékezetünkbe idézzük az ősi asszonyi tudást, visszatérünk a női erőnkbe.

Kattints a gombra a május havi évkör-tanfolyamra való jelentkezéshez:
Június
A szerelem lángja egyre hevesebben ég, míg végül betetőzik június közepén, a Nyári Napfordulóval…Földanya öle termékenyül a Nap melegétől!

Kattints a gombra a június havi évkör-tanfolyamra való jelentkezéshez:
Július
Sarlós Boldogasszony ünnepe július másodikára esik. A keresztény hagyomány szerint ekkor látogatja meg Mária Erzsébetet és amikor bejelenti várandósságát a szintén várandós Erzsébet méhében először mozdul meg gyermeke.

Kattints a gombra a július havi évkör-tanfolyamra való jelentkezéshez:
Augusztus
Augusztus elején a természet hihetetlen bőséggel kényeztet, válogathatunk a lédús, mézédes gyümölcsökből, melyek az Istennő tápláló szeretetével mosolyognak ránk. Ez a kiteljesedés, beérés, az öröm és a hálaadás időszaka.

Kattints a gombra az augusztus havi évkör-tanfolyamra való jelentkezéshez:
Szeptember
A leánytól eljutunk a szerelmes ifjonti hévhez, a szenvedélyes szerelemhez, a párválasztáshoz és a házasság beavatásához, majd a gyermekáldás beavatásával anyává érünk, az életbölcsesség és unokánk beavatásával nagyanyává.

Kattints a gombra a szeptember havi évkör-tanfolyamra való jelentkezéshez:
Október
A növény pusztulásakor a magok széthullnak, majd azokból új élet sarjad, a mag magában hordozza a születés-élet-halál örök körforgását.

Kattints a gombra az október havi évkör-tanfolyamra való jelentkezéshez:
November
Az emberek életében is ez a megpihenés időszaka. A tisztulás, a dolgok kisöprése szimbolikusan a banya söprűje által. Az idejében való elengedés, az ehhez a szükséges belső számvetés elkészitése és belső árnyékos oldalainkkal való megdolgozás, transzformáció.

Kattints a gombra a november havi évkör-tanfolyamra való jelentkezéshez:
December
A tisztulás, a dolgok kisöprése szimbolikusan a banya söprűje által. Az idejében való elengedés, az ehhez a szükséges belső számvetés elkészitése és belső árnyékos oldalainkkal való megdolgozás, transzformáció.

Kattints a gombra a december havi évkör-tanfolyamra való jelentkezéshez:

Ilyen módon az évkör megismerése és tudatos járása:

  • megtanít újra kapcsolódni a természet és a kozmosz alaptörvényeivel,
  • egy ritmusra lépni az éves változási renddel;
  • remek lehetőséget nyújt arra, hogy nőiségünk egyes aspektusával kapcsolódjunk,
  • női minőségeinket gyógyítsuk
  • a 12+1 női teremtő erőnket ébresszük.

Az AranyAsszony évkörének 12 szirmú virága, azaz a Női Teljesség Virága újra összekapcsol szakrális tudásunkkal.

Az asszonyi bölcsességgel, női teremtő erőnkkel; segít női szerepeink megélését; a hozzájuk fűződő megtapasztalásokat megélni; a nőiségünk csodáját felfedezni és ünnepelni.  Ahogy az emlékezetünkbe idézzük az ősi asszonyi tudást, visszatérünk a női erőnkbe, képessé válunk az élet minden területének harmonikus összerendezésére, de legfőképpen a kapcsolataink felemelésére, a szeretettel és Lélek-Jelen-Léttel való gyógyításra, az áldott erejű teremtésre, a kreatív alkotásra.

Tarts velünk a havi női Évkörjáró a csoportban!

 

Az adott évkör és kapcsolódó női minőség leírása a hozzá tartozó jellemzőkkel:

  • szín
  • energia
  • asztrológiai és kozmológiai vonatkozások: aranyasszony csillagbölcsesség
  • évköri vonatkozások
  • kapcsolódó jeles napok és hagyományok a kelta, a magyar és az egyetemes kultúrkincsben
  • kapcsolódó mesék és mítoszok
  • kapcsolódó a minőséget képviselő személyek, szentek és mesterek, BoldogAsszonyaink
  • kristályok
  • gyógyító növények, fák
  • erőállatok
  • szimbólumok
  1. A minőség és a hozzá kapcsolódó női teremtő erő leírása
  2. A minőséghez készült meditációs hangfelvétel, mely mélyebb kapcsolatot segít belül kialakítanod önmagad és nőiséged adott részeivel.
  3. A minőséghez készítendő házi-oltár leírása, segítségek az otthoni elkészítéséhez
  4. Belső meditációk és rituálék, melyet a házi-oltáradnál végezhetsz
  5. Az adott minőséghez tartozó önismereti-önelemző feladatsorok, gyakorlatok, 

melyek önállóan végezhetők és az általad meghatározott mértékben feltárhatók a közösségben az oldalon az interaktív felületeken, zoom workshopon, Így mások előtt és előttem is. Ezen gyakorlatok kísérnek egyre beljebb önmagad megismerésébe, a belső – hozott és szerzett – mintáid megismerésébe. Így tárhatod fel az elakadásokat és azok okait.

Tarts velünk az évkörjáró online csoportban!

Az AranyAsszony évkörét online folyamatban végzők számára minden hónapnak havi díja van, ami viszont minden anyagot tartalmaz az iskola zárt, jelszavas tanulási felületén és a zárt FB csoport tagságát is.

Az online folyamatban szakrális nőiségről szóló, hagyományainkat összefoglaló gyűjtések és tudástár érhető el, melyeket kiegészítenek előadás és szertartás hangfelvételek, valamint meditációs anyagok.

A leckék jellemzően 3 naponta érkeznek, hogy legyen idő a feldolgozásukra.

Az AranyAsszony Iskola emblémája

Az Aranyasszony Útja

Tartalma:

  • 4 hangfelvétel, amiből összefoglalóan megtudhatod:

    • Mit is jelent az Aranyasszony minőség?
    • Kik voltak az Aranyasszonyok régen és kik ma?
    • Mit jelent az Aranyasszony évkör? 
    • Milyen úton ébresztheted az benned élő Aranyasszony minőséget?

Ára: 12.700Ft

Az AranyAsszony Iskola emblémája

AranyAsszony Évkör Havi Online tanfolyam

Tartalma: 

  • online távoktató anyagok

  • heti 2-3 leckébe rendezve

  • évkör szerinti tematika

  • 12+1 hónap szakrális életrendje

  • írott anyagok (20-30 oldal/hó)

  • hanganyagok (mp3 letölthető, 10-15 órányi/hó)

  • videófelvételek

  • egész napos női archetípus workshop felvételek (8 óra)

  • privát FB női csoport tagság

Havi tanfolyam, elérhető az adott hónapban + 30 napig ismétléshez!

Ára: 29.000Ft/hó

Az AranyAsszony Iskola emblémája

AranyAsszony Évkör 12+1 hónap Online Tanfolyam

Tartalma:

  • 12 havi online tanfolyam 

  • Kedvezményes egybefiztős ár!

  • Bónusz: + 1 havi extra tudáskincsgyűjtemény 29.000Ft értékben

Ára: 290.000Ft/év = 13 havi anyag 10 áráért

„AranyAsszony ébredjen benned!”

Női minőségek, teljesség, szakrális női életrend, életelvek és ciklusosság az Évköri Tanítások mentén. Fedezd fel a fényünnepeinket, Boldogasszonyainkat, élő női hagyományainkat! Közösség, írott anyagokat, előadások és online folyamatok segítenek, hogy megéld szakrális nőiséged!

A kapcsolatfelvételhez kérlek tölsd ki az űrlapot a Kapcsolat oldalon

© Minden jog fenntartva! | Aranyasszony Iskola vezető – Pozsgai Nikoletta. | ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat | Impresszum