Aranyasszony Évkör csoport március…
Az Élet Vizének Misztériuma
Szakrális női életrend, fényünnepeink, Boldogasszonyaink, hagyományaink, írott anyagok, előadás és meditáció felvételek. Az AranyAsszony Évköre 12 + 1 hónapon át mutatja be a női teljesség szakrális útját. Minden egyes hónap során kapcsolódunk az adott évkörrel és a hozzá kapcsolódó női minőséggel, női archetípusokkal, szakrális nőiség tanításaival.
A női energia maga a Szent Grál kehely energiája, amely magába fogadja a magot, hogy életet szülhessen, magába fogadja a régit, hogy transzformáljon. A női energia a kulcs a felemelkedéshez, mert a nő lénye és lényege az élet kelyhe, az élet forrása, az élet újjászülése. A víz az legelső anyaméh és a vizet tartó, vizet hordozó edény – legismertebb példa erre a Szent Grál – az élet forrása.
A Nőiség Szent Kehely eszenciájában dolgozunk tovább. Ébredjen és gyógyuljon a női lélek, hogy emelkedhessen és betöltse igazi sorsát. A teremtésnek és az élet összetartásának alapját a szereteten alapuló érzelmek képezik. A víz a lét anyai jellegének megtestesítője és kifejezője. A víz az érzelmekhez kapcsolódó őserő. A víz maga lágyan áramlik és mindenbe behatol, mindent áthat. A fizikai világot a szellemi rész folyékony közegként fogja át. Olyan, mint egy összekötő és rendező mágneses folyadék.
A GRÁL KIRÁLYNŐJE>>>A kehely hold alakja a szeretet edényét képjelezi, akárcsak a benne lévő folyadék. A Holdhoz pedig a víz-elem révén szintén szeretet rendelődik. Életünket és lelkierőnket a szeretet táplálja. Szellemünk tisztasága, a bölcsesség és szeretet tartja fenn az anyai jellegű létet.
A kehely keresése kapcsolatban van a gyógyulás hegyével, mely a tenger közepén fekszik. A víz az érzelmekhez tartozó őserő. Érzelmeink tisztításán keresztül jutunk el a hegyhez. A hegy a föld-elem, Földanya megfelelője.
Privát FB csoport és előadás, meditáció felvételek, belső gyakorlatok, írott anyagok leckébe gyűjtve e hónapban.
- Hagyományok
- Élő és élhető szakrális nőiség
- Női életút
- Női minőségeink és nő archetípusaink
AranyAsszony Évköre Márciusban: Próbáld ki, tapasztald meg, s ha tetszik gyere velünk tovább!
Örömmel hívlak a tavaszi újjászületésbe!
Az Élet Vizével utazunk márciusban tovább, s jönnek a belső vizek megáradásai is, a menstruáció, az első vérmisztérium tanításai is. Bontakozzon tovább a leány minőségünk, hiszen a víz elemében nyílik ő tovább. Van mit gyógyítani nővé válásunk ezen életszakaszában is.
Az ősi mítoszok és mesék gyökere közös tőről fakad. Gyakran a megtagadott mítoszaink éppen a mesékben, a népi szokásokban élnek tovább, még akkor is, ha az elmúlt korszakok hatásai jelentős mértékben átformálták valódi tartalmukat. Ma is áthatják modern életünket, ott élnek a tudattalan emlékezet végtelen tárházában.

Várlak szeretettel az ÉVKÖRJÁRÓ csoportba!
Az egyes havi minőségekhez minden esetben tartoznak kristályok, gyógynövények, így elkészíthető étel receptek is. Mesék és mítoszok. Az alkotás is fontos eleme a női teremtő erőnk megélésének.
Ezért hívlak, és csatlakozz hozzánk, ahol zárt oktatási felületen:
👉 írott anyagok, hanganyagok, előadás és meditáció felvételek várnak,
👉valamint zárt-privát FB csoport, ahol a gyakorlatibb kérdéseket teheted fel.
https://aranyasszony.com/aranyasszony-evkore/
Itt tudsz jelentkezni:
Az AranyAsszony Évköréről bővebb leírásban…
ONLINE TANANYAGOKKAL, ZÁRT FB csoportos folyamatos támogatással!
NŐI MINŐSÉGEK, NŐI TELJESSÉG, SZAKRÁLIS NŐISÉG
NŐI ÉLETVEZETÉS, NŐI ÉLETREND, NŐI ÉLETELVEK, NŐI CIKLUSOSSÁG,
ÉLŐ HAGYOMÁNY AZ ÉVKÖRI TANÍTÁSOK MENTÉN
Az AranyAsszony Évköre 12 + 1 hónapon át mutatja be a női teljesség szakrális útját. Minden egyes hónap során kapcsolódunk az adott évkörrel és a hozzá kapcsolódó női minőséggel, női archetípusokkal, szakrális nőiség tanításaival. Mindezek kapcsán leírás, előadás hanganyag és meditáció felvételek, belső gyakorlatok és kapcsolódó rituálék segítenek a valódi, belső átélésben. Az egyes hónapok anyagába minden esetben bele tartoznak a kapcsolódó hagyományaink, jeles napjaink leírásai, az adott BoldogAsszonyunk története is.
Fontosnak tartom a hétköznapokba való átültetését minden itt átadott ismeretnek, ezért külön gyakorlatok segítik majd ezt. A tanultak beépíthetők az élettér rendezésébe, az otthon terének szakrális újrarendezésébe, az élet rendjébe, hozzájárulnak az évkör és a szakrális ünnepek mélyebb megértéséhez, átéléséhez.
Az egyes havi minőségekhez minden esetben tartoznak kristályok, gyógynövények (Boldogasszony gyógyító virágai), így elkészíthető étel receptek is. Az alkotás is fontos eleme a női teremtő erőnk megélésének, ezért hozok majd inspirációnak elkészíthető szakrális tárgyakat, az évkörhöz kapcsolódó otthondíszeket. Ezeket szívesen készítem női körben együtt is. Reméljük idén is lesz erre lehetőségünk. A személyes találkozás ajándékai sem maradhatnak el, melyeket szertartások és AranyAsszony kör találkozási alkalmak, valamint országunk erőhelyeire tett kirándulások segítik.
A havonta elérhető anyagok egy zárt tanulószobában az AranyAsszony Iskola oldalán keresztül érhetőek majd el. Az egymással való megosztást és további aktuális anyagokat, rövid meditációkat a Facebook AranyAsszony kör nevű zárt csoportjában osztom meg folyamatosan.
Rengeteg érdekes és hasznos olvasnivaló, hangfelvétel és főleg sok gyakorlat vár az online tanfolyam során, mellyel feltérképezzük a női személyiségtípusaitokat, a női erőforrásaitokat és elkezdjük átírni az egyéni, majd családi és közben a kollektív nőiség történetét is.
A teljes folyamatban ajánlott részt venni, hiszen az mutatja be a női teljesség és a szakrális nőiség valódi jelentését. Ezzel együtt egy-egy hónapra is be lehet majd kapcsolódni, valamint lesznek nyitott előadások-meditációk, zoom estek. A szertartások minden esetben nyitott alkalmak, melyekre az évkörjáró csoport tagjainak előfoglalási lehetősége van.
napokhoz igazított, melyek fix napok egy-egy hónapban, ezért változóan helyezkednek el a hét napjai között.
Az időpontok tervezettek, tehát változások előfordulhatnak, melyről igyekszünk mindig mielőbb tájékoztatást adni.
Hol találkozunk?
-
- Online távoktató felületen
-
- FB zárt csoportban
-
- Ha a pandémiás korlátozó intézkedések megengedik személyes részvételű szertartásokban
Plusz lehetőség lesz a folyamatos személyes találkozásra is: szertartások, női kör, női alkotó kör, kirándulás az erőhelyekre. Ezek árát nem tartalmazza az online előfizetési díj, viszont lesz rá kedvezményes félár az AranyAsszony évkört végzők számára.
A szertartások helyszíne Budakeszi ÉletHáz, a környező erdők, valamely esetekben erőhelyeket keresünk fel az ország területén. Lehet csatlakozni a további zarándoklatokra is az országon kívül.
Mennyibe kerül a részvétel?
Az adott havi kapcsolódás előfizetéses jelleggel történik.
A havi előfizetés díja, minden online anyagot tartalmaz!
29 000Ft / hónap
JELENTKEZÉSHEZ KATTINTS IDE:
AranyAsszony Évkör havi részvételű online folyamatra jelentkezem>>>
Aki előfizet rá mindent megkap, ami az adott hónap során átadásra kerül:
-
- online anyagok az AranyAsszony Iskola zárt tanulószobájában: havi szinten kb. 30 A4-es oldalnyi, sűrűn írt háttéranyag heti 2-3 lecke/hónapra elosztva (évkör, hagyományok, női minőségek, stb), plusz előadások és meditációk hangfelvételei, gyakorlatok, szertartások. 50 000Ft értékben (ennyit fizetnél, ha külön vásárolnád meg az egyes előadásokat, meditációkat és azt a kb 20 könyvet, amelyeket még erősen át is kellene rágj, hogy ki tudd belőle gyűjteni, ami itt már egybe van gyűjtve. Nem beszélve az országjárások, világjárások közben begyűjtött információkról.
-
- zárt FB csoport tagság: női kör, megosztások, fotók, ételreceptek, kristályok, illóolajok, gyógynövények, otthondíszek, rituálék, hogyan csináld tippek. Egy ilyen csoporttagságért külföldön 30 000Ft/hónapot, itthon 10 000-20 000Ft között fizetnek. De szerintem ez felbecsülhetetlen értékű, hiszen élő kapcsolódásokat jelent, valamint gyakorlati tudásokat, amelyeket az elmúlt 20 évben gyűjtöttem össze, próbáltam ki.
A havonta átadásra került anyagok, ahogy látod 20 év gyűjtőmunkáját, tapasztalatát, betett munkáját és az adott hónap során további aktív betett munkát tartalmaznak.
Általános Szerződési Feltételek>>>
GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
Mit jelent az AranyAsszony Iskola zárt tanulószobája kifejezés és hogyan zajlik benne az oktatás?
Az első alkalommal regisztrálnod kell a zárt oldalra. Innentől saját jelszavaddal be tudsz lépni és az adott hónap során elérhetővé váló írott háttéranyagok, előadás és meditációs hanganyagok mind itt lesznek. A saját idődben tudod feldolgozni őket, mert ezek előre rögzített anyagok.
Mit jelent a zárt FB csoport?
A Facebookon egy kifelé titkos és zárt csoportban tudunk egymással kapcsolódni, tapasztalatot cserélni, kérdéseket feltenni. Itt osztom meg a hogyan ültessük át a gyakorlatba a tanultakat típusú gyakorlatokat, további anyagokat, recepteket. A havi aktív tagságod idején férsz hozzá ehhez a csoporthoz.
Van-e egyben fizetési kedvezményes lehetőség?
Egyenlőre nincsen. Amikor kiszámíthatóbb lesz és tervezhetőbb a járványhelyzet, akkor várhatóan lesz újra. Korábbi években volt ilyen lehetőség.
Milyen fizetési feltételek vannak?
Az évkörjáró program havi tartalmakkal kísér az év körén, minden a hónapba tartozó leckét, benne írott anyagokat, gyakorlatokat, meditációs és előadás felvételeket megkapsz.
Meddig elérhetőek az egyes anyagok?
Az adott havi anyagok az adott hónapban érhetők el, ha folytatod az évkört, akkor addig, amíg annak aktív tagja vagy. Éves részvételnél, az év lejárta után a 12+1 hónap végeztéig.
A későbbiekben van lehetőség ismétlésre?
Igen, a későbbi csoportokhoz is csatlakozhatsz, 2 éven belüli visszalátogatás esetén félár szokott lenni, hosszabb idő elteltével teljes ár (azóta sokat változott, bővült a tartalom)