Tegnap Pilisszentlélekre hívott bennünket szívünk – ezért felkerekedett kis családunk és hamarosan meg is érkeztünk oda. Messzebbről érzékelhető volt a kolostorromnál lévő fény jelenlét, mely előrejelzi általában, hogy valakik szorgoskodnak a helyszínen. Megérkezve meg is láttam azt a néhány főből álló kört, akik a kolostorrom közepén éppen szertartást tartottak. Komoly volt az arcuk, koncentráltak és befelé figyeltek. Ahogy egy szertartást ma az emberek zömmel elképzelnek 🙂 – pedig a komolyság egyáltalán nem szükséges kelléke egy szer-tartásnak.
Az AranyAsszony azt mondta bennem, hogy „menj közéjük és vidd be a körbe BoldogAsszony mosolyát, IstenAnya végtelen szeretetét és Kisboldogasszony leányi örömét”. Megtettem:
Két szürke ruhás és 5 fehér ruhás. Én magenta-rózsaszínben. Közéjük léptem, s ők a körbe befogadtak. Derűs arcok és kinyílt szívek fogadtak közöttük. Örült a szívem, mert „kinyitották a kört”; mertek és tudtak a JELEN-LÉTben cselekedni – a helyett, hogy a körben zajlókat titokként elzárták volna – mint sok kör ezt ma még teszi…Talán félelemből, az elméből és általában az egóból áradó önvédelem végett, vagy több évezredes szokásminták alapján.
Védekezés és elzárkózás helyett kinyitottak és befogadtak
Kenyérrel és borral kínáltak, mert az áldozás pillanatában érkeztem. A szívek majd a kezek is összekapcsolódtak és örültünk egymásnak. Maga az élet lüktetett közöttünk, az egymásra találás és az összetartozás EGYség öröme.
S ki hogy jutott aznap oda?
A hely hívására válaszolt szív vezettetésre az ország különböző tájairól, városaiból érkeztek oda az emberek. A szürke ruhás pár a reggeli táltosdoboló körből maradt mikor megérkezett a fehér ruhások második köre. Egy folyamatos, a jelen-létben születő valódi szer-tartás ilyen. Befogadó, nyílt és együtt dobbanásra hangoló.
Mit mondott az én szívem?
Az én szívem tegnapelőttig azt erősítette meg napról-napra, hogy most nem akar csoportot vezetni. Jelen lenni vágyik csupán és megnyílni abban ami van.
Menni vágytam, de úgy, hogy közben az ÖnValóval összehangoltan, szinkronicitásban élhessem meg a szer-t. Tudatosan nem tudtam, hogy pontosan hova hív majd a szívem aznapra, de éreztem, hogy majd megyek és amit aznapra kell azt ott és úgy fogom tudni megélni azokkal, akik ott lesznek, ahová megyek:).
Kontrollálás helyett az Áramlás Megengedése
Teljes nyitottsággal és a szívemet követve voltam jelen, ahogy a körbe aznap érkezők is. Különböző csoportok és körökből származó emberek, akik erre a napra szintén úgy érezték, hogy nem a szokásos köreikben van dolguk, szokásos vezetőikkel. Hanem saját szívük vezetésére akarnak és mernek hagyatkozni, kinyitva magukat az összerendező erőknek és megengedik az áramlás erejének megnyilvánulását.
A szívemhez hűen = ÖnMAGomhoz hűen
A szívemhez hűen megélhettem azt, amit egy facebookos állapotmegosztásban kedden megírtam arról, hogy fontos az összekapcsolódás (pl. Mária-Háló, Békemeditáció, horgonyzások, FöldGyógyítás, SzeretetLánc, stb.), de nem fedheti el a belső munkát, a szívre és ezáltal az Isteni Önvalóra való hangoldódást, a belső Fény-Forrás megtalálását és követését.
Ezt írtam erről:
Megannyi összekapcsolódásra hívó csoportmunka zajlik. És ez jó. De nem lehet ezzel ‘elintézni’ sem pedig elfedni a belső munka szükségességét, az egyéni utat és megtapasztalásokat.
Kívánom, hogy legyen mindenkinek BELSŐ kapcsolata az Istenivel, hogy ne lehessen megvezethető, megtéveszthető vagy éppen jóhiszeműségében kihasználható.
A belső kapcsolat kiépítése pedig egyéni és belső út. Amíg a sötétben járunk gyakran követjük mások Fény-Lámpásait, mert nélkülük elbotlanánk. Ezzel viszont elfogadjuk, hogy arra megyünk, amerre ők vezetnek bennünket.
De ha merünk maradni a sötétben ott kiélesednek az érzékszerveink, felvirrad a belső fény és akkor már tudjuk, hogy valójában önmagunknak kell saját Fény-Forrásunkká válnunk. Így saját magunkat vezetjük ki a saját ” barlangjainkból”. Ezért gondolom azt, hogy a fejlődés valójában belső és egyéni út. 100 százalék felelősségvállalásban önmagunkért, mert csak én tudhatom, hogy milyen barlangot hozott létre saját tudatom az idők folyamán. S azt is én tudhatom, hogy milyen szörnyek (értsd félelmek) laknak az én barlangomban. Hiszen én raktam őket oda…még ha életekkel ezelőtt is történt mindez. De akkor sem más rakta oda, hogy engem idegesítsen és jól megijesszen. ÉN raktam oda, hogy én megküzdhessek vele és felismerhessem belőle saját erőmet. Újra és újra.
Ugyanakkor a sötétben igen is erőt ad az összekapcsolódás s, a SZERekben megélheted mindezt, mert a SZERtartás feladata pont ez:
A mi tudatban a szétválasztottat szeretjük újra EGYbe. Ez az összetartozás és az össz-hangot megteremtő SZER lényege.
Mindig megerősítő és felemelő a közös EGYÜTT cselekvés. Ilyenkor az utat barlangjainkból kifelé együtt éljük át, megerősítő, ha társaink már „fénylenek” és kívül is megerősödik az, amit belül a szívünk mindig is tudott: VAN KIÚT, S AZ MINDIG A FÉNYBE VISZ. Méghozzá Isteni Önvalónk fényébe. Az Isten Önvaló pedig már nem szétválasztott, hanem EGY. MIND EGY. EGY-s-ÉGbe forrott a szívek megjárt útjain, és az összetalálkozások örömében. Mert az összetalálkozásban egy-másik Én-re találunk. Dobbanjon együtt a dob, s vele a szívek is. Ma és Holnap. Mindig.
Ezért szerintem az összetartozásra való fel-hangoldódás egyéni és közös tennivalónk. Mert ha az egyén megteszi a dolgát, akkor jön létre valódi közös-s-ÉG. A nélkül csupán érdek szövetségekről beszélhetünk, ami nem rossz, de időleges. Időlegesen betölti szerepét, majd elmúlik. A valódi közösségben együtt haladás van, s egymást kölcsönösen támogató JELEN-LÉT.
…és kívánom, hogy BÁRMILYEN összekapcsolódásban, szertartásban legyen tiszta a tudat és értse milyen üzenetet vesz a saját egyéni szíve, mert csak így tudja elfoglalni saját helyét és betölteni egyéni küldetését a mindenségben. Az egy-eknek a helyükön kell legyenek az EGYséghez.
A BELSŐ kapcsolat felerősítésére számtalan út és módszer létezik, köztük a Szinkron, a kineziológia, a belső vezetővel való kapcsolatfelvételt segítő meditációk, az AranyAsszony képzés stb.
Mindenkinek a saját útján kell azonban járnia és a saját Fény-forrására rálelnie.
Amíg a sötétben járunk gyakran követjük mások Fény-Lámpásait, mert nélkülük elbotlanánk. Ezzel viszont elfogadjuk, hogy arra megyünk, amerre ők vezetnek bennünket. S ki tudja merre vezetnek, mibe visznek, s az rólunk szól-e majd?
De ha merünk maradni a sötétben ott kiélesednek az érzékszerveink, felvirrad a belső fény és akkor már tudjuk, hogy valójában önmagunknak kell saját Fény-Forrásunkká válnunk. Így saját magunkat vezetjük ki a saját ” barlangjainkból”.
Ugyanakkor a sötétben a közösségek ereje igenis fontos, erőt adó és hitet ébresztő. A közös szerek és a csoportenergiák összeadódása ugyanúgy fontos, de közben meg kell tartani saját szíveddel való kapcsolatod, mert csak így adhatod át azt az ajándékot, amit CSAK TE TUDSZ adni egy adott pillanatban, egy adott kapcsolatban vagy egy adott közösségben.
Ha pedig benne vagy a pillanatban, abból fog kinyílni, hogy mi benne a valódi szereped.
Várni addig és megengedni, hogy a pillanat lényege megmutatkozzon és utána cselekedni egyesek szerint vakmerőség, mások szerint bátorság, szerintem bizalom.
Bizalom a nagy Egész Összerendezőbe, a Gondviselésbe, az Istenibe; s bizalom önmagamba, hogy mindezzel szinkronban tudok áramlani, s meg tudom engedni, hogy a pillanatban valóban jelen legyek. A többi már ebből nyílik…
Mint nekünk aznap…a szertartás során ittunk a Boldogasszony forrás vizéből, melynek elhívása nyomán fel is kerestük azt…a fiúk rálelek egy olyan y alakú fára, ami zászlóhordozóként fog funkcionálni nálunk otthon, mert úgy döntöttünk, hogy a családunk zászlaját megalkotjuk és reá helyezzük majd. Hozzá napot is választott fiunk, mely innentől éves szinten a családunk összejövetelének napja lesz:) Ajándékul tehát nemcsak a forrásokat kaptuk, hanem családunk mélyebb egymásra találását és egy új közös tradíció ötletét.
