Dec. 8: ÉletAsszony Szertartás: A Világ Anyjai vagyunk

Szülőboldogasszony
ÉletAsszony szertartás AranyAsszony Évköre

A NŐből indul ki, a NŐből NŐ ki minden!

„Minden dolog a nőben születik meg.Érezd az anyai, a női energiáidat. A nő virágzó fa. Ő az univerzum, a teremtés középpontja, az anyaföld. A nő az erő forrása.Válj nővé! Légy tudatában az erődnek…” (Lynn V. Andrews)

…és ÉLJ NŐI ERŐDDEL!

A Nő az, akinek a helyén állnia – pszichésen, energetikailag, szakrálisan  és fizikailag egyaránt.  Először. Majd Ő az, aki át tudja szeretni a férfit, a világot – kicsiben és nagyban egyaránt. Belőle születik az Új, az Új generáció és Ő szüli az Új föld álmát a valóságba.

Minderre először először emlékeznie kell. Emlékeznie arra az egyetemes női tudásra és bölcsességre, ami a sejtjeiben él, amit a zsigereiben érez. Majd szembe kell mennie mindazzal, ami elfordítja, elvonja saját női bölcsesség-örökségétől és át kell alakítania. Nem konfrontatív erővel, hanem magába engedve, átszeretve, önmagát átemelve – belső transzformációs és integrációs folyamata során.

A megnyilvánult világ a nőből, azaz belőled és belőlem árad ki! A teremtő idea hozzánk elsősorban az érzéseink útján érkezik meg, az intuíció és az inspiráció útján. Majd megfogan bennünk, érleljük, tápláljuk, növeljük és a maga idejében világra szüljük a csodákat!

Az örök női bölcsességet ébresztjük az AranyAsszony Évkörét járva,

melynek december 8-dikai alkalma

ÉletAsszony címmel

női életet adó képességedet és erődet ébreszti,

 szakrális nőiségedet fényesíti.

A változás anyjaivá válunk…először önmagunk változásainak anyjává, aztán a környezetünkben történő változások táplálóivá válunk, majd a világ egészének átformáló erejévé válunk.

…, ahogy Marianne Williamson írja:

“A világ anyjai vagyunk…És itt az ideje, hogy ezért az erőért felelősséget vállaljunk, abbahagyjuk a férfi erővel való erőlködést, visszaadjuk a férfi erőt a férfiaknak és végre egyensúly szülessék. A személyes boldogságod titka abban van, hogy belelépsz ebbe a női erőbe, és nem csak a személyes boldogságod függ ettől, hanem a kollektív boldogságunk, azaz világ sorsa is.”

Szőke Lajos így ír a Magyarok Nagyasszonyáról:

„A legsikeresebb és legszükségesebb tudatformáló Erő: MAGYAROK NAGYASSZONYA, (REGINA HUNGARORUM)

Fizikai szinten megnyilvánult egyetemes Életszentség. A legnagyobbak közül való. Energetikailag lemeríthetetlen, küldetése a Vízözön óta a legfontosabb, mindig készen áll arra, hogy a segítségünkre legyen, s birtokosává válhat minden útkereső. Energetikai fényalakjának fellelési helye: a Pilis-hegység. Azon erők leghatalmasabbika, amelyek a Kárpát-medence népeit békességes szövetségre, boldogabb létezéshez segíthetik. Lemúriában és Ataiszon istenanyai rangban volt, a Vízözönt követően ÉLETANYA lett a neve, a mitológiákban mint ÉLETFA szerepel, szent hegye Pilisszentlélek mellett a Szentléleki tető, szent növénye a bodza és a rózsa, sumér-korabeli szent madara a füsti fecske, tündöklő energetikai fényalakja a KETTŐS KERESZT. Segítségével testünk az Élet templomává, az ÉLETANYA szálláshelyévé válhat.”

Regina Hungarorum – személyes élmények

2001 júliusát írtuk, amikor Szőke Lajos vezetésével egy kis csapatban Dobogókő szakrális helyeit jártuk éppen. Szőke Lajos – kit mindent tekintetben sokra tartok és tisztelek, nagy tudása mellett szerénysége végett, akkoriban járta a Pilist újra feltérképezve annak szakrális szempontból és rezgés szempontból kimagasló helyeit. A kirándulás ez alkalommal nem jelzett utakon vezetett, a bozótoson keresztül „úttalan utakon”. Aznap a Regina Hungarorum-energiájának központjába (Magyarok Királynője) vezetett bennünket Lajos. Én akkoriban még nem tudtam, hogy mit is jelent ez a kifejezés valójában, de minden szív rezdülésemben éreztem, hogy ott a helyem azon a kiránduláson.

Elértünk arra a helyre, ahol Lajos a legmagasabb rezgésszintet mérte, s egy kis ráhangoló elcsendesedésre készültünk. Háromszor kimondtuk együtt:

Regina Hungarorum. Regina Hungarorum. Regina Hungarorum.

Hatalmas energiahullám járta át testünket és szíveinket. Erős, mégis melegséggel átitatott energia jelent meg és hatotta át a teret. Folytak a könnyeim, de amolyan meghatott-örömteli-meleg könnyek voltak azok. Akkor és ott tudtam, hogy az Valami, amit ott megéreztem, az a kulcs mindenhez. Nekem és nemzetünknek. És a világnak.

Aztán pár évet aktív tevékenységgel, építéssel töltöttem – angol nyelviskola, Fény-Forrás Gyógyítóközpont, majd babavárás és szülés évei következtek, és az önmegvalósítás témája körül sertepertéltem minden szinten. Közben mindvégig ott volt velem az a minőség, s belülről erősített. S amikor szükség volt rá, akkor csak háromszor kimondtam Regina Hungarorum – és Ő máris ott volt, s áthatotta a teret.  Kicsit varázsigévé vált számomra.

S bár a szakrális magyarsággal és a nőiség szakralitásával sokat foglalkoztam, mégsem kapcsolódott össze IstenAnya és a Regina Hungarorum bennem sokáig. Bár az értelmemmel értetted, de valahogy és valamiért a belülről szétáradó, egyértelmű belső megértés még váratott magára.

Aztán eljött a NagyBoldogasszony papnőjévé avatásom, majd a Mária Háló üzenete és Epheszosz. Ott, a Mária Házban mindent megértettem. Összeértek a szálak és egyértelmű volt, hogy a magyarság IstenAnya és Nagyboldogasszony fogalma egy a Regina Hungarorummal és annak minőségével. Megértettem, hogy Ő, akit hívtam és aki olyannyira megérintett annak idején Szőke Lajos vezette kirándulásban ŐsTen Leánya, az Istennő maga, az isteni női energia forrása. S azt is megértettem, hogy akkor és ott abban a kirándulásban beavatódtam, átitatódtam Vele.

Azóta hordozom és képviselem Őt. Minden Életek Anyját. ÉletAnyát.

Minden ami aztán történt az egy hosszú felkészülés volt, hogy méltán kiáraszthassam az Ő energiáját a térbe és hogy meghívhassam a Földbe. De ezek már az AranyAsszony iskola születésének IstenAnyai vezettetéseinek és a Mária Háló horgonyzásoknak a történetei, a Szakrális Női mint ÉletAsszony történetei.  Azaz a beavatódásnak és a felkészülésnek a földi síkon megnyilvánult küldetésbe állásai. De ott kezdődött minden a Pilisben…a Regina Hungarorummal.

ÉletAsszony
ÉletAsszony Ébredj bennünk!

Ez évben december 8-dikán, 18:00-22:00 óra között tartunk szertartást az ő tiszteletére és az Ő energiájában a nőiség élet-teremtő képessége, életanyaságának ébresztése céljával.

Várunk Téged is szeretettel az ÉletAsszony c. est előadására, 2 meditációjára és az ezekre épülő A Nő az  Élő Grál című szertartásra, hogy mindez belülről megébredhessen benned!

A részvételi díj: 4 500Ft

Az Aranyasszony Évköre résztvevőknek kedvezményes: 2500Ft

Bővebben az AranyAsszony évköre című éves folyamatról>>>

Helyszín: 1073 Erzsébet krt. 58. Grál Ház

BEJELENTKEZÉS SZÜKSÉGES!

JELENTKEZÉSHEZ  írj a gralhaz kukac gmail.com címre!

Szólj hozzá!